Én úgy emlékszem MP is szét lett itt szedve mikor hülyeségeket írt ki…
Jonathan_Mardukas86 on
Ezzel nem fogsz nagyot menni. Mindenképpen kapták az ívet.
GreenDevil97 on
Egyik hülyeség volt, másik házi másolós lopott ötlet ami szintén hülyeség…
Dinosbacsi on
Szerintem itt MP kijelentésére is megmondták a legtöbben, hogy faszság.
Dramatic-Bluejay9601 on
1millió mi? Rubel vagy milpengő?
Bubbly_Sir_3004 on
A végén úgyis az számít, hogy melyiküknek mi dudorodik ki a ruha alól
vibe_inTheThunder on
Egyébként az egymilliós átlagbér simán meglesz – OV, Lölő és pár NER-lovag fizuját megtolják még egy kicsit, és máris egymillió az átlagbér
zsebacsi on
Mondjuk az egyiknek meg el is hinnem
Altruistic_Ad_2797 on
Nem MP védelmére de ha jól tudom akkor, adó csökkentéssel és vállalkozók együtt működésével vinné véghez. És nem 2-3 év alatt hanem 2030-ra ígérte, és 2026-2027-től pedig duplájára emelné és utána fokozatosan emelné. OV meg 2-3 éven belül csak úgy emelné fel, nem csökkente adót leszarná a vállalkozókat stb…
– Mint többen is írták, MP-t is eléggé szétszedték a kijelentésénél.
– A másik pedig, hogy a fidesz-t és OV-t már annyira utálják sokan, hogy ha csak ülne és lélegezne, akkor is szétszednék. (Ezzel nem azt állítom, hogy nem érdemelné(k) meg.)
Prestigious-Job-9825 on
MP baromságot mondott ezzel, a Vitya meg volt annyira hülye hogy egy nyílvánvaló baromságot másolt. OV azért is gázabb, mert egy 14 + 4 éve hivatalban lévő miniszterelnöktől többet várna az ember.
Karabars on
1. Magyaréra is azt mondták, hogy hülyeség, mert csak további inflációt gerjesztene.
2. Orbán 14 éve uralkodik, de majd még 4 év már biztos elég lesz 3xos átlagbér emelkedéshez…
3. Orbán is csak Magyar után jön ilyennel…
Lightinthebottle7 on
OV ötlete realisztikusabb, mondjuk Orbán esetében ez ilyen monkey’s paw dolog, mert lehet hogy egymilliós lesz az átlagfizetés, de az infláció miatt a reálértéke pont annyi lesz mint a mai átlagfizetésnek
kajszika_mozizik on
De nem lehet hogy a minimálbéres kijelentés amerikai mintára egy évi intervallumra vonatkozott? Úgy egészen reális hátrafele menö kis országunkban… 😀
Dorime_rat2 on
Ez nem jött be tetya.
Padawan180 on
Bármely politikus bármely ígérete amiben szám és kereset együtt elhangzik, az 99%ban már eleve hazugság
Interesting-One- on
Szerintem meg az szja-t kéne beengedni végre 10 százalék alá. Meg kettős tb fizetést bevezetni, ahol magánbiztosításba átterelhetek a tb-mből valamennyi összeget.
bikkfa on
Egymillió millforint, de amúgy ja.
elektelek on
Végülis szombat van
alterEd39 on
Csak az egyikről fixen 1000%-ig tudjuk hogy hazudik, a másikról meg még majd később elválik.
Nem értem mi a faszt vagytok még mindig meglepve. JJJAAAAA, hogyha valakit 10+ éven keresztül gyakorlatilag éhendöglesztenek és kilopják a pénzt a zsebében az elfogult lesz egy kicsit???? Jjjaaaaajjj hát mi a kurva anyánkat képzelünk magunkról.
Ne legyetek már ennyire fogyatékosak pls
dvenom88 on
En mar itt ki lettem oktatva, hogy MP nem is igert ilyet, csak azt, hogy ez lesz a _celja_ a ciklusa vegere😁
Typical_Ocelot4198 on
A különbség hogy vityának volt 14 éve hogy relatíve jó átlag és minimálbért teremtsen és hát nem nagyon sikerült (mondom ezt MP szkeptikusként) Ennyire nem lehet megbízni vitya kijelentéseiben
willyhun on
Kettős mércét számonkérni egy reddit sub-bon vagy akárcsak a magyar társadalmon jól mutatja, hogy fogalmatlanul lézengel a világban. A társadalom leképzi azt amire idomítják. A csordahatás nagy. Magyarorszgáon te tetted ez Viktor a Ferenc haveroddal. Ma az értelmes beszélgetés kizárt, a viták érzelmek mentén mennek.
Természetesen az emberiség mindig fogékony volt az ilyenekre.
26 Comments
*=\=
de hiszen az r/hu az egy másik sub 🙃
Én úgy emlékszem MP is szét lett itt szedve mikor hülyeségeket írt ki…
Ezzel nem fogsz nagyot menni. Mindenképpen kapták az ívet.
Egyik hülyeség volt, másik házi másolós lopott ötlet ami szintén hülyeség…
Szerintem itt MP kijelentésére is megmondták a legtöbben, hogy faszság.
1millió mi? Rubel vagy milpengő?
A végén úgyis az számít, hogy melyiküknek mi dudorodik ki a ruha alól
Egyébként az egymilliós átlagbér simán meglesz – OV, Lölő és pár NER-lovag fizuját megtolják még egy kicsit, és máris egymillió az átlagbér
Mondjuk az egyiknek meg el is hinnem
Nem MP védelmére de ha jól tudom akkor, adó csökkentéssel és vállalkozók együtt működésével vinné véghez. És nem 2-3 év alatt hanem 2030-ra ígérte, és 2026-2027-től pedig duplájára emelné és utána fokozatosan emelné. OV meg 2-3 éven belül csak úgy emelné fel, nem csökkente adót leszarná a vállalkozókat stb…
https://preview.redd.it/vg2g5vgmyvsd1.jpeg?width=828&format=pjpg&auto=webp&s=dcaa3ef39ab3dcfe21e9db3ec613b1527e5fcc28
Két gondolat ezzel kapcsolatban:
– Mint többen is írták, MP-t is eléggé szétszedték a kijelentésénél.
– A másik pedig, hogy a fidesz-t és OV-t már annyira utálják sokan, hogy ha csak ülne és lélegezne, akkor is szétszednék. (Ezzel nem azt állítom, hogy nem érdemelné(k) meg.)
MP baromságot mondott ezzel, a Vitya meg volt annyira hülye hogy egy nyílvánvaló baromságot másolt. OV azért is gázabb, mert egy 14 + 4 éve hivatalban lévő miniszterelnöktől többet várna az ember.
1. Magyaréra is azt mondták, hogy hülyeség, mert csak további inflációt gerjesztene.
2. Orbán 14 éve uralkodik, de majd még 4 év már biztos elég lesz 3xos átlagbér emelkedéshez…
3. Orbán is csak Magyar után jön ilyennel…
OV ötlete realisztikusabb, mondjuk Orbán esetében ez ilyen monkey’s paw dolog, mert lehet hogy egymilliós lesz az átlagfizetés, de az infláció miatt a reálértéke pont annyi lesz mint a mai átlagfizetésnek
De nem lehet hogy a minimálbéres kijelentés amerikai mintára egy évi intervallumra vonatkozott? Úgy egészen reális hátrafele menö kis országunkban… 😀
Ez nem jött be tetya.
Bármely politikus bármely ígérete amiben szám és kereset együtt elhangzik, az 99%ban már eleve hazugság
Szerintem meg az szja-t kéne beengedni végre 10 százalék alá. Meg kettős tb fizetést bevezetni, ahol magánbiztosításba átterelhetek a tb-mből valamennyi összeget.
Egymillió millforint, de amúgy ja.
Végülis szombat van
Csak az egyikről fixen 1000%-ig tudjuk hogy hazudik, a másikról meg még majd később elválik.
Nem értem mi a faszt vagytok még mindig meglepve. JJJAAAAA, hogyha valakit 10+ éven keresztül gyakorlatilag éhendöglesztenek és kilopják a pénzt a zsebében az elfogult lesz egy kicsit???? Jjjaaaaajjj hát mi a kurva anyánkat képzelünk magunkról.
Ne legyetek már ennyire fogyatékosak pls
En mar itt ki lettem oktatva, hogy MP nem is igert ilyet, csak azt, hogy ez lesz a _celja_ a ciklusa vegere😁
A különbség hogy vityának volt 14 éve hogy relatíve jó átlag és minimálbért teremtsen és hát nem nagyon sikerült (mondom ezt MP szkeptikusként) Ennyire nem lehet megbízni vitya kijelentéseiben
Kettős mércét számonkérni egy reddit sub-bon vagy akárcsak a magyar társadalmon jól mutatja, hogy fogalmatlanul lézengel a világban. A társadalom leképzi azt amire idomítják. A csordahatás nagy. Magyarorszgáon te tetted ez Viktor a Ferenc haveroddal. Ma az értelmes beszélgetés kizárt, a viták érzelmek mentén mennek.
Természetesen az emberiség mindig fogékony volt az ilyenekre.
[Burn the witch !](https://www.youtube.com/watch?v=X2xlQaimsGg)